Mád története

 

Mád története A korai tizedlajstomokban kétféle név található: Mad, Maád. De a Maádra vonatkozó névmagyarázat romantikusnak tűnik. Tarcal vezér valószínű nem gondolta, hogy Isten ma adta neki ezt a vidéket. Inkább a „modu” leszármazási vonal a reálisabb. Szőlő itt már a Kr. u. IV. században volt, megmaradtak a művelési eszközök. A limesen túliak eltanulták a rómaiaktól.

A honfoglalók már ismerték a szőlőt, ahogy betelepedtek, gondoskodtak annak műveléséről. A tatárjárás utáni emberhiány, és IV. Béla betelepítései következtében olasz szőlészek jöttek ide. Persze a nagytörténelem mellett csordogált a kisemberek történelme, az élet.

A szőlő termett és holtbiztos, hogy takarékos eleink tudták – mint előttük is, hogy a nemesrothadásból hasznot lehet húzni. Néhányan próbálkoztak, és amit készítettek az nemcsak eladható volt – de ízlett és keresték. Mád a XIII. században már jegyzett település, hol ehhez az uradalomhoz, hol amahhoz tartozott. Még a híres törökverő Hunyadi János birtoka is volt 1495-ig. Aztán jött a török, de hiába dúlás, sarc. A település mindig fölállt, a XVI. századra már a megye hatodik legnépesebbje. Ez akkoriban gazdasági erőt jelentett. A szekerek nap mint nap, helyben gyártott hordókban, vizes bőrökkel letakarva vitték a fenséges bort, nappal elbújtak a lombos sűrűkben, éjszaka aztán folytatták az utat Krakkó, Bécs, az Orosz birodalom felé, Erdélybe, sőt a törökök is lelkes vásárlók voltak egy időben. A bor híre terjedt, egész Európában megismerték, és mint kuriózumot kezelték. Komoly lánckereskedelem alakult ki - de a „Tokaji bor volt a rendes ajándék, mellyel magyar urak külföldi barátaiknak kedveskedni szoktak,” Szekfű.

1627-ben már vásártartási joga is volt – ez tovább erősítette a bortermelést.

1637-ben a törökök ismét felégették. A pogány még itt abajgott a határban, de Mád a lőcsei jezsuiták tulajdonába került. Sok csapás, járványok (kolera, vérhas, pestis), rossz időjárás miatt a környék elnéptelenedett. Ekkor a Rákócziak kedvező áron visszavásárolták Mádot. 1755-ben épült II. Rákóczi Ferenc sógorának, Aspremont herceg családjának kúriája (legrégibb jegyzett épület.) A vezérlő fejedelem is szívesen időzött itt. Aztán megint gazdasági sikerek és gyilkos járványok sora. De közben a bor elismert volt: „Tokaji bornak féltve őrzött, és élvezettel elfogyasztott palackjai voltak Voltaire és Klopstock, Herder és Goethe számára az egyetlen hungaricumok.” Szekfű. Az 1848-as harcokban több mádi név dicsben fennmaradt. Majd jött a filoxéra, és ez hosszú időre lerontotta a gazdaságot.

Azt a modernizációt, az exportképesség fellendítését, amit Szirmai, Schams, Széchenyi, Szemere, Gyürki kezdtek meg és vívták - gyakran - szélmalomharcukat.

A XX. század eleje meghozta a modernizációt, 1904-ben lett villany, 1907-ben ideért a vasút is. A feltételek javultak, de Trianon elvitte a piacokat, a helyiek nem adták fel. Ami a szőlőket illeti, 1960-ban a kommunisták szakszövetkezetet alakítottak, ez ’91-ig működött. Beköszöntött a jelenkor, és a Mádiak folytatják reményteli küzdelmüket.

Igazából az 1990-körül fellépett szőlész-borász-birtokos generáció lett a beteljesítő, amelyik megkezdte az egykori világhír visszahódítását. Komoly stratégiát alakítottak ki, célokat jelöltek meg. Megkezdték a minőség emelését, alkalmazták a legújabb technikákat, rendezték a területeket, a jogot. Elkezdték nyerni a nemzetközi díjakat, 20-nál több olyan nemzetközi nagydíjat hoztak már haza, amiről a honi borászat hosszú évtizedek óta nem is álmodhatott.